Én rengeteget háborogtam, rengeteget keseregtem azon, hogy emberek mennyire hülyék, hogy mennyi ostobaságot csinálnak. Lehetne másképpen csinálni, lehetne úgy csinálni ahogy azt én jónak gondolom, és nem és nehezebben csinálják, és gyötrődnek és gyötrelmet okoznak, és fájdalmat okoznak, és bele ragadnak a nehéz helyzetbe. Miért nem csinálja másképpen, miért nem lép tovább? Vagy éppen olyat csinálnak ami számomra okoz nehézséget. Mindezt persze hogy képzeli, hogy jön ő ehhez? Rengeteget dühöngtem, tajtékoztam, rengeteg, de rengeteg keserűséget okoztam magamnak ezzel. Hajjaj, meg is lett a következménye, két feleségem is hagyott el, anyagi nehézségeim is lettek, a sikeres vállalkozásom is befuccsolt, vagy éppen az egészségügyi következményei is meg lettek. Mert ugye milyen okosak vagyunk, te is, én is, mindnyájan. Nagyon jól tudjuk azt, hogy hogyan kéne csinálni, hogyan kéne az egész világnak működnie. Óóó persze, én nagyon tudtam osztani az észt, persze. Mert én tudtam, én mindig nagyon jól tudtam, hogy így kéne, vagy úgy kéne, vagy amúgy kéne. Dehát az ostobák, a hülyék azért nem úgy csinálják. Persze ennek általában hangot is adtam, mert hát ugye nehogy már csak nekünk legyen jó! Ugye ismerős, jusson ebből a környezetünknek is. Ja, hogy ők ezt nem értékelik? Hát igen, van az úgy...

Jött a visszajelzés bőséggel, szóltak sokan, hogy hát ezt így nem kéne, ez nem igazán jó irány! De hát mit csináljak, nem, nem kaptam észbe. Igen, de ilyenkor álljunk már meg egy kicsit, gondolkodjunk már el, mégis ki a lótúrónak képzeljük magunkat, hogy jövünk mi ahhoz, hogy valakit lehülyézzünk, mégis hogyan ? Hogy jövünk mi ahhoz, hogy bárkit is kioktassunk, hogyan? Hogy jövünk mi ahhoz, hogy bárkit minősítsünk?  Hogyan ? Többek vagyunk bármelyiküknél, vagy ők kevesebbek nálunk? Bárki is kevesebb nálunk, vagy mi bárkinél is többek vagyunk? Na ezt most azonnal felejtsd el! Nem, nem vagyunk többek, és ők sem kevesebbek, mint ahogy mi sem vagyunk kevesebbek senkitől! Ugyanolyan emberek vagyunk mindnyájan. Tökmindegy kiről van szó. Tökmindegy milyenek, ugyanúgy emberek, márpedig nekünk akkor nincs jogunk elvitatni senkitől sem azt, hogy hülyeséget csináljon, senkitől sincs jogunk elvitatni azt, hogy ostobaságot csináljon, senkitől sincs jogunk elvitatni azt, hogy hülyeséget csináljon, hogy hülyeséget mondjon, hogy hülyeséget tegyen! Nincs. Még csak ahhoz sincs jogunk, hogy mi ezt mondjuk, hogy így tekintsünk rá. Sőt még ahhoz sincs jogunk, hogy önmagunkra így nézzünk, így beszéljünk, nincs. Mindenkinek alanyi jogon jár hülyének lenni ! Nekem is! Neked is! A többieknek is! Hidd el nekem, ahogy ezt megengeded, hogy bárki hülye legyen, hogy bárki hülyeséget csináljon, hidd el nekem, sokkal könnyebbé válik az élet. Mert úgy mégis, most gondoljuk át mindezt. Csinál valaki valamit, azt mondod , hogy ez hülyeség.
Aha, na ezzel már jól elkülöníted, minősíted, eltávolodsz tőle. Ez azt jelenti hogy nincsen ráhatásod, megszűnik a ráhatásod ez által, elkülönültél. “Hát ez egy hülye, hülyeség!” az külön van, az messze van, messzivé válik, elérhetetlenné válik, elutasítod. Az, hogy valakit valamit lehülyézel, az az elutasítás. Ha elutasítasz valakit, valamit akkor pedig a te hatáskörödből kiesik, önálló életet él, onnantól kezdve nincs ráhatásod, tehetetlenné válsz, saját magadat helyezed tehetetlen helyzetbe. Hát kell ez neked, jó ez neked? Nem hiszem! Na, ha mindennek még hangot is adsz, akkor gondolhatod a másiknak a reakcióját! Mondjuk teszem azt, jó esetben teljesen naivan cselekszik a másik, jót akart, jószándékkal, ennyi tellett, így sikerült, te lehülyézed. Aha, segítesz ezzel valamit? Nem! Ha lehülyézed a másik attól szarul fogja magát érezni, garantálom. Hát jó az neked, hogy a te reakciód miatt a másik szarul érzi magát ? Nem hiszem! Viszont arra már számítani lehet, hogy ennek megfelelő lesz az ő reakciója. Na nem hiszem, hogy ezt akartad volna. Ha viszont azt mondod magadban, hú ez most hülyeség volt, na és? Jogában áll, megteheti, most így sikerült, ezt csinálta, ennyi tellett, itt tart, tök mindegy. Ha megengeded, akkor helyzetben vagy, tudsz emberi módon reagálni, tudod a helyzetet kezelni, tudsz valamit csinálni, tudsz valamit mondani a másiknak, hogy ember, nekem ez így nem jó, nekem ez így nem tetszik, csináljuk már másképpen. És akkor a másik tudja mondani, hogy hoppácska, hohó hohó, csináltam valamit, és jött egy visszajelzés, hogy az nem jó. Akkor dönthet úgy a másik, hogy másképpen csinálja, jóvá teszi stb.

    Ha már megtörtént, és mi elkezdünk minősítgetni, attól nem lesz jobb semmi. Attól nem múlik el, attól nem semlegesül, egyetlen egy, nem is egy, több dolog valósul meg ezzel. Először is, jelentős fájdalmat okozunk magunknak, és mivel ebből a megnövekedett fájdalomból reagálunk, ezáltal valószínű, hogy elég komoly fájdalmat okozunk a másiknak. Jelentősen növeljük a károkat, jelentősen nehezítjük a helyzetet. Jelentősen nehezítjük az emberi kapcsolatot, és a körülményeinket. Hát kell ez neked? Nem hiszem. Ettől lényegesen fejlettebb lépés az, amikor azt mondom, hogy hoppsz, hülyeséget csinált, na bumm, és akkor mi van, hogy érint engem? Hogyan tudok erre reagálni? Mit tudok tenni, hogy én ebből a helyzetből a lehető legjobban jöjjek ki? Mit tudok tenni esetleg azért, hogy a másik ember a lehető legjobban jöjjön ki ebből a helyzetből? Urambocsá, mind a ketten a lehető legjobban jöjjünk ki a helyzetből? Persze a legfejlettebb megoldás az, amikor abszolút nem minősítjük a tettet, de hol vagyunk mi ehhez? Na én legalábbis még nem tartok ott. Megmondom őszintén, én még ott tartok, történik valami, akkor én még felszisszenek, én még minősítek, ember vagyok, esendő. De a következő szint amit majd én is szeretnék elérni, amikor már megengedem, hogy történjen bármi, legyen úgy ahogy történik, és erre úgy reagáljak, új reagáljunk mindnyájan, ahogy az mindnyájunknak a lehető legjobb. Hát nem sokkal jobb így a világ? Nem sokkal kellemesebb világot eredményez az, hogy ha én magam is, és a többi ember is úgy reagál, hogy ez mindannyiunknak a lehető legjobb legyen? De ezt nem lehet elvárni másoktól! Ezt én magam tudom elkezdeni azzal első lépésként, hogy megengedem azt, hogy a másik hülyeséget csináljon, hogy megengedem azt, hogy én magam hülyeséget csinálok. Következő lépés az ugye amikor már nem minősítek, amikor már hagyom azt, hogy történjen az ami történik, elfogadom, megengedem. Igen, most mondhatod azt, hogy most akkor fogadjam el, engedjem meg azt, hogy olyan dolog történik amiből károm, fájdalmam származik? Ez nem ezt jelenti. Ez egészen más szituáció. Az, hogy megengedem, hogy megtörténjen az ami van, az azt jelenti, hogy én feladom az ellenállást, nem küzdök ellene feleslegesen. Tehát amikor mondjuk esik az eső, akkor nem küzdök azon, hogy most esik. Fogom, megnézem hogy mit tehetek. Átszervezem a napomat esetleg, hogy ne kelljen az esőben kint dolgoznom, hogy ne kelljen kint az esőn kilométereket gyalogolnom. Adott esetben meg másképpen alakítom ki az öltözékemet, másképpen választom meg az útvonalat, hogy nem gyalogolok hanem mondjuk autóval megyek, vagy tömegközlekedéssel, megkérem a páromat, hogy jöjjön értem, később megyek, amikor majd eláll az eső. Számtalan lehetőség van, de ez mind mind mind valami megoldási lehetőség. Az, hogy én ellenkezek, jaj, most miért esik az eső, az a izé eső és minősítgetek, attól nem lesz jobb. Ha a főnök most kiosztott egy feladatot, mondjuk nem éppen nekem kéne ezt a feladatot elvégeznem, de rám osztotta ki, ha most nekiállok tajtékozni, attól nem lesz jobb. Jobb attól lesz, hogyha szépen nyugodtan, higgadtan szólok, hogy főnök mégis ez most nem az enyém lenne, ez a másiké. Akkor tudja mondani, Igen, de én most így döntöttem, mert az én szempontjaim szerint ezt most neked kell megcsinálnod. Ő látja, hogy mik a lehetőségek, mikor mi a helyzet. Ettől függetlenül még mindig gondolhatjuk azt, hogy ő most hülyén döntött, nem kell Isteníteni, nem kell. De lényeg az, hogy van egy helyzet, van egy feladat, és akkor azt kezeljük, azt megoldjuk, azt tudomásul vesszük, tekintetbe vesszük. Tehát hogyha mi ellenkezünk, azzal csak rontjuk a helyzetet. Na most teljesen más az a helyzet, amikor sértik az érdekeinket, sértik az emberi méltóságunkat. Olyankor viszont hathatósan cselekszünk, kilépünk a helyzetből, elhárítjuk a kárt, mérsékeljük a behatást, ott is ugye helyzet függő az, hogy hogyan reagálunk, de az a lényeg, hogy mi választjuk meg a helyzethez mérten a behatással arányosan a reakcióinkat. Ha mi ott nekiállunk hülyézni, nekiállunk minősítgetni, azzal csak rontjuk a helyzetünket, mert ezáltal indulatosakká válunk, indulatból cselekszünk, indulatból döntünk, ami nem biztos, hogy a legüdvözítőbb megoldást hozza. Gondolom érted mire gondolok. Tehát az ellenkezés, a hülyézés, a helyzettel való szembeszegülés, a másiknak a minősítése, önmagunk minősítése, vagy a helyzet minősítése csak rontja a helyzetet, az pedig érdekünkkel ellentétes.

Tehát engedjük meg embertársainknak is, és önmagunknak is, ha úgy esik akkor hülyeséget csináljunk, és engedjük meg azt is, hogy mindezen jót derüljünk, mindezen jót mosolyogjunk mert sokkal könnyebb így az élet! Ha mégis mindezek után úgy érzed, hogy te hülye vagy, vagy a külvilág rettentő hülye, akkor nyugodtan akkor fordulj hozzám bizalommal ! Ha úgy érzed, hogy a fenti írás 1 hülyeség, akkor röhögd ki az egészet és lapozzál. Megengedem, hogy hülyeségnek tartsd az egészet, és azt is, hogy megértsd.

Tiringer László